II. - Az a bizonyos hétfő

- Atya úr isten! – próbáltam megemészteni az egészet, miközben barátnőim felé nyújtottam a kis kártyát.
- Azt a!
- Hogy az a… - mondták egyszerre, szájuk tátva maradt egy pillanatra.
- Már csak az kérdés, hogy honnan tudta mi a kedvenc virágom – szagoltam bele a liliomba, ajkaimon szétterült egy levakarhatatlan vigyor.
- Még ma fel kell hívnod! – utasított Lexy előttem legyezve a kezeivel.
- Nem! Nehogy felhívd, akkor könnyű prédának tűnsz! – vágott közbe Amy, míg én csak a fejemet kapkodtam, majd egyet sóhajtottam.
- Csajok nyugi már! – szóltam rájuk erélyesen.
- Jó bocsi! – motyogták, kiskutya szemekkel bámulva rám.
- Inkább menjünk haza hozzám – mondtam nekik óvatosan meglobogtatva a virágot, ők meg csak vigyorogtak és nagyokat bólogattak.
- Akkor megyek, fizetek. Várjatok meg a kocsinál – dobta Amynek a kulcsot.
Hamar hazaértünk, gyorsan vízbe tettem az ajándékom, majd lehuppantam melléjük a kanapéra.
- Akkor hogy legyen? Az én szülinapom tuti a nyaralónkban lesz – mondta Lex, elővéve azt a bizonyos kulcscsomót.
- Akkor a mienké pedig nálunk – néztem Amyre, akinek az arca vörössé vált, majd szomorúan lehajtotta a fejét szégyenében. Az ő családja nem olyan gazdag, mint Lexyé, Sőt leginkább a kispolgárok közé tudnám sorolni őket. Sokat dolgoznak a szülei és ő is, hogy fenntartsák a házukat és megtudjanak élni. Éppen ezért nagyon szigorúak vele szemben, alig engednek neki valamit, de mi segítünk az alibikben, így a bulink ideje alatt nálunk fog aludni, szerencsére Mr. és Mrs. Pearsel valamennyire kedvel.
- Bár a mi bulink még mindig nem biztos! Petert kell megkérdeznem legelőször – ismételtem magam újra.
- Miről kell megkérdezned? – jött be az ajtón Peter kezében egy papírzacskóval.
Egyből odafutottam hozzá és elvettem tőle a szatyrot, leraktam a konyhapultra és kipakoltam. A házunkban a nappali, konyha és étkező egybe nyitott, amolyan amerikai stílusú.
- Szia, Peter! Hogy vagy mostanság? – kérdezte tőle Lexy körülötte sündörögve, mire a bátyám egyből elnevette magát és összekócolta a haját, mintha csak egy kislány lenne.
- Szia Lexy! Köszi, jól vagyok most, hogy vége van a munkának – nézett a lányra majd rám mosolygott kedvesen.
- Hé, szia Amy! Téged nem is vettelek észre – nézett a kis vörösre, aki vissza fogottan intett neki.
- Szia, Peter. Hát igen Lexy nagyon le tudja foglalni az embert, főleg, ha az egy férfi – nyújtotta ki nyelvét barátnőnkre. Mindhármunkból kitört a nevetés csak Lex nézett csúnya szemekkel miközben felfújta az arcát, mint aki vérig sértődött.
- Ne aggódj kicsi Lex! Talán te is találsz magadnak valamit – suttogta fülébe testvérem, miközben a haját csavargatta. Több se kellett barátnőmnek, egyből hatalmas vigyor terült szét arcán.
- Ha hagynád, megtalálnám azt a valakit – suttogta vissza neki tőle telhető legcsábítóbban.
- Felejtsd el kicsikém, túl fiatal vagy hozzám és az én szívem foglalt – válaszolta neki kedves hangon, de ez mit sem változtatott azon, hogy újra lepattintotta - Csajok most mennem kell, még dolgom van – mosolygott, adott nekem egy puszit és felment szobájába. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy üres kifogás volt tőle, nem akart sokáig barátnőm közelében maradni, hogy meg ne bántsa nagyon.
- Lexy nem, nem mehetsz utána – mondtam az említettre nézve, hiszen tudtam mire készült volna.
- De nem kérdezted meg tőle a bulit – nyavalygott, hátha rá tud venni most az egyszer.
- Legyetek csöndben, van aki aludni akar – mondta Amy bátyámra célozva, hátha ezzel lebeszélheti a tervéről a lányt - Gyertek ide inkább és beszéljük meg Lexy buliját – tette hozzá megpaskolva maga mellett a helyet. Késő délutánig beszéltük a terveket és van egy olyan sejtésem, hogy még a fele sincs meg, a vendéglista óriási lesz, ha a szülinaposon múlik. Este az ajtóban elköszöntem tőlük, majd becsuktam, éppen akkor jött le álmosan Peter.
- Mit eszünk vacsorára? – kérdezte tőlem, miközben a konyhába siettem és készítettem valami meleg ételt. Vacsora közben megkérdeztem mit szólna a tervemhez a csajokkal. Azt mondta nem mondd semmi konkrétat, de majd meglátja, mit tehet a cél érdekében.
- Kitől kaptad a virágot? Csak nem egy titkos hódolódtól van, akiről nem tudok? – kérdezte tőlem érdeklődve, szemöldökét húzogatta sokat mondóan.
- Igazából még nem ismerem nagyon csak egyszer találkoztam vele és ezt kaptam – néztem vigyorogva a növényre és eszembe jutott a kártya.
- Remélem, majd bemutatod nekem, mielőtt bármi komoly történne.
- Persze ki nem hagynám! Mos mennem, kell! Csajok már tűkön ülnek – nevettem el magam.
Adtam egy puszit neki és ott hagytam míg a kezemben szorongattam a kis kártyát. Igaza van Amynek nem szabad felhívnom, hiszen csak ma találkoztam vele. Ezen gondolkodtam, amikor megszólalt a csengőhangom, Simple plan - Jet lag című száma csendült fel. De abban a pillanatban abba is maradt, csak megcsörgettek megint.
- Jó nyugi már! - mondtam hangosan, mintha itt lennének mellettem. Bekapcsoltam a notebookom, gyorsan felléptem a netre, hogy beszélni tudjak velük. Két órán át beszélgettünk hárman, aztán elmentem fürödni és az ágyamba bújtam. Órákon át gondolkodtam mit fogok tenni, ha egyszer tényleg, felhívom Deant. Végül is csak elszenderültem, másnap végig aludtam a délelőtt nagy részét. Fél tizenkettőkor ébredtem, végre ki tudtam pihenni magam, majd átmentem a fürdőszobába, hogy megnézhessem magam. Ahogy a tükör előtt álltam elgondolkodtam rajta mit láthatott bennem az a fiú, egy egyszerű lány vagyok még csak nem is valami szépség. Hosszú barna haj, eredeti vörös csíkokkal, ami már-már feketének látszik, zöldeskék szem és vékony alkat, de semmi más. Ha Lexyn akad meg a szeme azt mondom oké, neki vannak adottságai. Ha Amyn akkor is, nagyon szép eredeti vörös a haja és eszméletlen kedves is. De hogy én? Nem értem, bár lehet, hogy csak egy trófeát akar magának a személyemben. Inkább abbahagytam a beteges eszmefuttatásom, gyorsan megfésülködtem, összekötöttem a hajam és lecammogtam a konyhába. Reggeli gyanánt bekaptam egy kifli csücsköt és elkezdtem megfőzni az ebédet. Peter kettőre itthon lesz, addigra valószínű készen leszek. Az idő gyorsan eltelt, a bátyám is hazaért, együtt megebédeltünk, majd én felmentem a szobámba tanulni. Az utolsó évem a gimiben és még azt sem tudom hogyan tovább. A jövő sosem foglalkoztatott annyira, mindig is a mának éltem akár egy realista. Hamar elment a délután és az este is, minden vasárnapom így telik évek óta. Másnap reggel telefoncsörgésre keltem; Inna - Sun is up száma ébresztett, erre extra sebességgel kinyomtam és felkeltem. Többet nem késhetek el a suliból, gyorsan felöltöztem és lesiettem reggelizni. Peter már oda rakta a tegnap elkészített szendvicsem, még búcsúzásul nyomtam egy puszit az arcára. Táskámmal a vállamon rohantam, miközben autóduda hangja törte meg a néma utca csendjét.
- Megyek már! – kiabáltam ki teli torokból, aztán becsaptam magam mögött az ajtót. A kocsiban várt Lexy és Amy, gyorsan beültem hátulra és tovább mentünk egészen a suli parkolójáig. Az órák többsége hamar elment csak az-az utolsó óra döcögött csigalassúsággal, nem is vártam mást a matektól. De szerencsére megszólalt a csengő, mi pedig nagy sóhajjal hagytuk el a termet.
- Na, mit mondott Peter? – kérdezte Lexy mellém érve a folyosón, egész nap nem láttuk egymást mivel csak évfolyamtársak vagyunk. Amy pedig egyel alattunk jár, hiába születtünk egy időben őt sajnos visszafogták a szülei.
- Nem ígért semmit, de átgondolja. Szóval nála ez már fél siker – nevettem el magam.
- Remélem, megengedi, akkor lehet nála esélyem – tervezgetett megint, mire csak megráztam a fejem, de szólni nem tudtam.
- Ugyan kérlek, soha nem lesz esélyed nála, ezt már ő is megmondta – csatlakozott hozzánk Amy kezében egy új dísszel.
- Megint kreatívkodtál? – kérdeztem jobban szemügyre véve az új kütyüt.
- Igen, ez egy szélcsengő – emelte fel és megmozgatta, mire az csilingelő hangot adott ki - De mi van a sráccal, ugye nem hívtad fel? – kérdezte mire Lexy is rám figyelt.
- Nem még nem, de lehet nem is fogom megtenni – vontam meg a vállam, mire barátnőim megállítottak.
- Mi az, hogy nem hívod fel? – kérdezték egyszerre.
- Nem tudom, nem biztos, hogy ezt akarom – kezdtem volna el a kiselőadást, amikor a focicsapat jött el mellettünk.
- Hé, csinibaba rá érsz este? – kérdezte Lexyt az öntelt, egoista sztár csatár.
- Attól függ mire – válaszolta barátnőm végignézve Bryanen. Kicsit arrébb mentek és elkezdtek pusmogni kettesben. Rossz érzésem volt, kétségbeesetten néztem feléjük, féltettem barátnőmet. Tudom, hogy Bryan az fajta férfi, akinek minden lány csak egy-egy éjszakára kell, arról nem is beszélve, hogy régóta ismerem őt. Sosem lopta be magát a szívembe hála a folytonos beszólásainak és megalázásoknak, amit ellenem követett el előbb általánosban majd itt a gimiben is.
- Hé, kislány! De rég láttalak erre! – hallottam meg Josh hangját, amivel sikeresen kiszakított a gondolataimból. Róla köztudott, hogy nagyon bejön neki Amy, de ez oda-vissza igaz, csak egyikük sem mert eddig lépni, túlságosan félénkek ahhoz.
- Szia Josh. Igen régen találkoztunk – mosolygott rá.
Gondoltam inkább eltávolodok a folyosó másik felére hadd beszélgessenek kettesben. Hátrafelé mentem, így nem vettem észre, hogy valaki mögöttem áll. Nagy csattanással összeütköztünk és mindketten földön kötöttünk ki.

I. - Az életem és az idegen

Minden elkezdődik valahogy nem de bár? Az én történetem eléggé érdekesen kezdődött, semmit se így terveztünk. Hiszen ez az egész csak egy hétvégi kis nyaralásnak indult a bátyámmal, Peterrel. Hirtelen ötlet volt, mi más lett volna, hiszen én találtam ki az egészet. Vele akartam tölteni egy kis időt, olyan régen beszélgettünk komolyabban. Egyik reggel előálltam az ötletemmel reggeli közben, mit szólna hozzá, persze csak viccnek szántam az egsézet, de mégsem vette annak. Mindig is ő volt a megfontoltabb kettőnk közül, a nagy testvér, aki mindent megtesz a kishúgáért. Nem egyszer verekedett miattam, ha valaki csúnyán megbántott. Az én csupa szív bátyuskám a csajok kedvence, de enek ellnére  neki mindig én voltam és vagyok az első. Azok a zöldeskék szemek valami különleges erőt sugároznak magukból, tökéletesen kiegészíti a fekete rövid haja és hozzá az a kisfiús pofi, amivel tényleg mindenkit levett a lábáról, bár nem is csodálom az én bátyámról van szó. 

- Peter mi lenne ha hétvégére kiruccannánk valahová? - kérdeztem tőle nevetve és egyben viccelődve. - Lucy ne butáskodj nem hagyhatok itt csapot-papot egy egész hétvégére - kezdett bele a felnőttes, kioktató ömlengésébe, amit számtalanszor hallottam. 
- Tudom, tudom! Nekem a munkám a legfontosabb nem hagyhatom ott csak úgy... bla-bla-bla - folytattam helyette hangját utánozva. 
- Még meggondolom, úgy jó? - kérdezte mire felcsillantak zöldeskék szemeim, hatalmas bólogatásba kezdtem. 
- Most mennem kell, mielőtt elkések! Vigyázz magadra húgi! - puszilta meg a homlokom és elszáguldozott. Ahogy mindig most is késésben volt, tudni illik róla, hogy egy hatalmas cégnél dolgozik gépészmérnökként, ami nem mellesleg nagyon jól tejel. Minden hétvégét végig dolgozza a megélhetésünkért. 
Igen csak mi ketten vagyunk egymásnak, a szüleink kiskoromban meghaltak. Igazán nem voltam olyan kicsi, hamar felfogtam a halálukat, de Peternek nehezebb volt. Majdnem mindenkit elvesztett, így nagyon vigyáz rám. Anya és apa egy autóbalesetben haltak meg, anya vezetett. Ha jól emlékszem egy hétvégi kirándulásra mentünk, valami tanyára, akkoriban még nagyon szerettem lovagolni. Peter nem tudott velünk jönni éppen más elfoglaltsága akadt, meg hát nem is szereti a lovakat. A lényeg, hogy az egyik úton mentünk felfelé az emelkedőnek szabályosan a nekünk kijelölt sávban, de egy női sofőr előzni akart, így velünk szembe jött. Azért, hogy elkerüljük a frontális ütközést anya elrántotta a kormányt, sokat pördültünk az autóval, szélvédőt beterítette a homok, így nem láttunk semmit. A mellettünk lévő kapaszkodósávban egy kamion ment, annak ütköztünk. A nő tovább hajtott megbánás nélkül, azóta sem kapták el... Mindhármunkat kórházba szállítottak anya és apa életét már nem tudták megmenteni, én pedig kómába estem hónapokr. Már éppen feladták a reményt, mikor felébredtem. Azóta a bátyám vigyáz rám, de ez már 8 éve történt vagy több is van. Szörnyű még visszaemlékezni is, egyszerűen kiráz tőle a hideg. 
Mivel hétvége van, nincs semmi dolgom, éppen gondolkodtam mit kezdjek magammal, amikor megszólalt a telefonom, az egyik legjobb barátnőm hívott. 
- Szia csajszi! - köszöntem neki a telefonba egyből miután felvettem. 
- Szia szívem! Van valami terved mára? - kérdezte egyből, sosem beszélt félre mindig a lényegre tért. - Hát most, hogy így mondod, van - hazudtam neki. 
- Aj, ne már mondd le! - nyavalygott nekem, mikor meghallottam egy pityegő hangot. Megnéztem a telefonom a másik BFF-em hívott. 
- Várj egy percet Lexy is hív, benyomom! - mondtam neki, elkezdtem pötyögni a mobilomon, mire sikerült megcsinálni. 
- Szia csajszi Amy is vonalban van - mondtam neki egyből. 
- Szia cica! Jó, hogy mondod, így nem kell kétszer csörögnöm. Szia ribikém! - köszönt a másik barátnőnknek is. 
- Lucy mi dolgod van ma? Akármi is az most rögtön mondd el! - parancsolta Lex, mire megszólalt Am is. 
- Látod, nem csak nekem van rád szükségem! - nyavalygott tovább.
- Tudod mit öt... jó legyen tíz, na szóval tíz perc múlva legyél kész a fogadtatásunkra. Amy téged felveszlek út közben. - parancsolta nekem, a másik felét csak édesen mondta. 
Sosem fogom érteni honnan, tudja mindig, hogy még pizsiben vagyok. Ami nálam annyit jelent, hogy a bátyám egy kinőtt pólója és bugyi. 
- Akkor találkozunk nálad! Szia, cica! Szia, szívem! - köszöntek el tőlem kinyomva a telefont. Tizenöt perccel később megszólalt a csengő, mire lementem az emeletről kinyitni az ajtót, addigra barátnőim már az ajtóban tobzódtak. 
- Szia! - köszöntek egyszerre engem átölelve. 
- Nem azt mondtam legyél készen? - kérdezte, végig nézve rajtam grimaszok közepette. 
- Miért most mi a baj a ruhámmal? - kérdeztem vissza, ugyan úgy megnézve a göncöm. 
Otthoni ruhában voltam egy Petertől elcsórt, elnyűtt póló, hosszú mackó nadrág és egy bundás zokni, számomra egyszerűen tökéletesnek tűnt. 
- Drágám ez jó egy szombat reggeli másnaposságra, véletlen összeállítás szintjén, de most nem! - válaszolta Lexy kioktatva, néha utálom, hogy ennyire divat mániás. 
- Majd én összeszedek neked valami viselhetőt - mondta felindulva a szobámba. Tudta a járást, egy-egy részeg éjszaka után, mikor nem mert haza menni nálunk húzta meg magát. 
- Ne vidd túlzásba, nem koktélpartira megyünk! - rohant utána Amy. Utánuk mentem mielőtt egy atombomba szintjén fel nem dúlják a szobám. Igaz most sincs rend, de ez nekem megfelel, kell egy kis káosz, amit átlátok. 
- Peter itthon van? - kérdezte Lexy egy pillanatra kinézve a szekrényemből. Sosem rejtegette előttünk, hogy oda van a bátyámért, de hiába. 
- Sosincs itthon, te is tudod jól - válaszoltam neki megrázva a fejem. 
Fél óra elteltével rám tukmáltak egy általuk tökéletesnek hitt összeállítást és elindultunk Lexy kocsijával a plázába. Igen a csajnak tényleg van kocsija, a szülei gazdagok és ő apuci kicsi lánya, szóval jó sora van. Nálam nem sokkal alacsonyabb, kék szemű és barna hajú most éppen, mindig változtatja. A férfiak kedvence hála jó adottságainak mell ügyileg, de az ő szíve Peterért dobog reménytelenül. 
- Szóval mi ilyen fontos, hogy elrángattatok egy kávézóba a plázába? - kérdeztem hol az egyikre, hol másikra nézve. 
- Mi lehetne fontosabb a szülinapunknál? - kérdezte Amy vigyorogva. 
Igen a barátnőmmel egyszerre van a szülinapom, talán ezért is vagyunk annyira egy hullámhosszon. Amy nálam alacsonyabb vörös hajú, barna szemű lány, első ránézésre kis egérkének tűnik, de olyan kiszámíthatatlan, mint a tenger. 
- Mikorra tegyük a bulit? - kérdezte Lexy, hiszen neki huszonegy nappal később van, mint nekünk, de valószínű két bulit tartunk, hiszen egyszer 18 az ember! 
- Mi lenne, ha kétszer buliznánk, így a tiedét is megtudnánk, ünnepelni? - kérdezte Am Lextől és tőlem. 
- Én benne vagyok, ha ti is - vigyorogtam, de leesett az állam, amikor megpillantottam egy nagyon helyes idegen srácot. Sötétbarna dús haja rövidre volt nyírva, kék szemei csillogtak. Egy egyszerű farmeren, gyűrött kockás ingen és egy vékony kabáton kívül nem viselt mást. Mosolyától, még akkora távolságból is sikerült teljesen megrészegülnöm. Széles válla, még a kabáton keresztül is tisztán látható izmai arról árulkodtak, hogy nem egy gyenge alkat, aki egy kilót sem bír el nyüszítés nélkül. 
- Hahó, Lucy! Ki vette el ennyire az eszed? - kérdezte Am, mire mindketten arra fordultak. 
- Jaj, ne bámuljátok már ennyire! - szóltam rájuk, miközben nagy vigyorral az arcomon néztem álmaim pasiját, mire az levágott egy féloldalas mosolyt és biccentett. Teljesen elvörösödtem, mire a fiú leült a mellettünk lévő asztalhoz. 
- Miért csak nézed, menj oda és köszönj neki! - suttogta nekem Lex, mire rá emeltem tekintetem zavarodottan. Nem mertem volna megtenni, mindhárman tudtuk. 
- Inkább folytassuk a szervezést - mondtam nekik, egyszer még az idegenre pillantottam, aztán csak a barátnőimre figyeltem. Negyed órával később lopva az asztala felé néztem, de csalódnom kellett, eltűnt onnan, mintha csak álmodtam volna. 
- Látod most elszalasztottad őt! - vágta a fejemhez Lexy, mire kinyújtottam rá a nyelvem. 
- Szóval 4.-e és 25.-e megfelel mindenkinek? - kérdezte Am megszakítva a kezdődő vitánkat. 
- Peterrel megbeszélem, jó csajok? - kérdeztem rájuk nézve boci szemekkel. 
- De ne halogasd, jövő hétvégén lesz a nagy nap! - figyelmeztetett Lexy, mire sokkot kaptam. 
- Már is október 27-e lenne? - kérdeztem mire mindketten hevesen bólogattak. 
- Hölgyeim, elnézést a zavarásért! Egy férfi megkért, hogy ezt adjam át önnek - nyújtott felém egy gyönyörű rózsaszín liliomot. 
- Köszönöm! - dadogtam a pincérnek, mire bólintott és ott hagyott minket. A virág át volt kötve egy hasonló színű szalaggal, amihez egy kis kártyát csatoltak. Megnéztem a kártyát, gyönyörű betűkkel volt rá írva pár sor. 
Ez állt rajta: -  "Remélem engem is meghívsz! - Dean" - mellette ott volt a telefonszáma is.